Ismét bezárnak az iskolák. Az, hogy mikor fognak újra kinyitni bizonytalan, de várhatóan nem most. Biztosan sok diák örül ennek a minden bizonnyal lazább életnek, de az érettségire való felkészülésben ez csak további kihívásokat fog hozni. Most abban próbálok segíteni, hogy a következő hónapokat hogyan lehet célzottan, előnyünkre fordítani ahelyett, hogy csak úgy egy csapásra, készülés nélkül teljenek-múljanak a napok.

Otthon készülni bizony feladat, és nem mindenki képes rá. Pláne nem segítség nélkül. Én már lassan három éve dolgozom hatékonyan otthonról, de ez nem ment mindig ilyen jól. Nagyon sokáig azt gondoltam egyszerűen nem is lehetséges otthonról dolgozni. Úgy éreztem otthon túl sok a külső tényező. Ott van a gitárom, a facebook, a családom többi tagja, az otthoni feladataim, mind mind fontosak, és nehéz beosztanom az időmet úgy, hogy a munkámra jusson. Pont így van ez a tanulással, az érettségire való felkészüléssel is.

1.) Gondolkozzunk reálisan az időről

Az idő általában a legfőbb ellenség. A 60-as években írtak egy könyvet Parkinson törvénye címmel, ami elég nagy felháborodást kavart világszerte. Nem mondanám, hogy életem legjobb könyve volt, de számos érdekes feltevést boncolgat benne a szerző. Az egyik ilyen állítás, hogy egy feladat komplexitása egyenesen arányos a megoldásra rendelkezésre álló idő mennyiségével.

Ez a teljesen alaptalannak hangzó állítás többnyire valóban igaz. Ha egy levél elküldésére 1 nap áll rendelkezésre, a többség egy óra alatt megírja és elküldi, azonban ha egy hónapot adunk rá, a többség hetekig halogatja, majd nagy nehezen megszüli az eredményt. Szomorú, de mi köze ennek az érettségihez?

Az érettségire való készülés ugyanilyen. Egy különbséggel, az érettségire garantáltan nem elég 1 órát készülni. Sőt valójában nem megbecsülhető a felkészülésre szükséges idő. Éppen ezért eleinte nagyon távolinak tűnik a vizsga napja, majd aztán lesz egy pont, ahonnan már vészesen közelinek. Annyira kevésnek érezzük az időt, hogy ettől a ponttól sokan azt bizonygatják majd: ,,ennyi idő alatt fel se lehet rendesen készülni”. A kettő között pedig nem lesz semmi. Ha ezt felismerjük, belátjuk, hogy az egyetlen jó megoldás, ha tudatosan, hosszú időn keresztül készülünk az érettségire, akkor is, ha az még nagyon nagyon messze van.

2.) Saját órarend

Ez elég szörnyen hangzik. Nem elég, hogy a suliban van egy órarendünk, de akkor ezt még kiegészítjük a saját vállalásainkkal is. A kulcs az, hogy nem kell nagyot vállalni, viszont azt tartsuk. Azt szoktam mondani az érettségizőimnek: napi fél óra, rendben? Erre mindenki rá szokta vágni, hogy rendben (valószínűleg mert rettegnek). Napi fél óra belefér.

A gyakorlatban ez a leghatékonyabb módszer. Minden nap elővenni az anyagot, egy rövid időre. A tanulás úgy a leghatékonyabb, ha gyakran ismétlődik. Ezért sokkal hatékonyabb az, hogy minden nap újra elő vesszük az anyagot (mikor még emlékszünk), mint ha hetente vennénk elő egy hosszabb, fárasztóbb tömbösített tanulás. Viszont a napi fél órát véssük be az órarendbe, naptárba, valamibe, és tartsuk is be.

3.) Tanuló csoportok

Az iskolának van egy relatív nagy előnye. Megismerünk másokat. Próbáljuk meg összeszedni az összes olyan ismerősünket, aki ugyanarra az érettségire készül (ez főleg egy választott tárgynál kihívás). És szervezzünk heti 1-2x közös tanulást. Ez nem lesz olyan hatékony, mint egyedül tanulni, de egy részt felüdülés, más részt barátkozunk, harmad részt könnyebb lesz tartani, vagy kiegészíteni a napi fél órát. Ha én csinálnám ezt heti 1x vagy 2x tartanám meg online. Kb 1 órás közös feladat megoldással, plussz a fecsegés.

4.) Korábbi érettségi feladatok

Ez az első számú, és leghasznosabb készülés az érettségi írásbeli részéhez. Az előző évek feladati megtalálhatóak itt. A feladatok minden tárgyból roppant hasonlóak minden évben. Így ha az előző évek feladatsorait meg tudjuk oldani, a kérdések egy jelentős részére már tudunk választ adni.

5.) Ne csak a feladatsort nézzük át: megoldókulcsok!

Az előbb említett oldalon nem csak az előző évek feladatsorait tudjuk letölteni, de megoldókulcsot is kapunk a feladatsorokhoz. Ezek azok a megoldások, amiket a dolgozatok javítása során a tanároknak is figyelembe kell venniük. Így egyrészt nem csak megoldani tudjuk a feladatokat, hanem kijavítani is őket, másrészt pedig pontos képet szerezhetünk arról mi és hány pontot ér az érettségin. Ez egy másik roppant fontos információ az érettségire való készülésben!

6.) Gyűjtsük össze a problémás feladatokat

Nagyon sok diákomnál látom, hogy ha egy feladatot nem tud megoldani, egyszerűen továbblép rajta. Ez a lehető legrosszabb megoldás, mintha gyűjtögetnénk az érettségire azokat a feladatokat, amiket nem tudunk megoldani. Minden olyan feladatot, amit nem sikerült megoldani gyűjtsünk ki egy helyre. Rendszeresítsünk ennek valami füzetet, google dokumentumot, vagy bármit. Szerencsés esetben minél több mindent értünk majd meg a készülés során, annál könnyebb lesz ezeket a feladatokat is megoldanunk.

Hasonlóképpen járjunk el azokkal az információkkal, amik nem jutottak eszünkbe, de végül kín keservesen rájöttünk a megoldásra. Ezeket gyűjtsük ki külön, és időnként olvassuk át újra és újra. Ne keverjük azokkal a feladatokkal, amiket nem tudtunk megoldani, mert teljesen más a célja. Ezeket megtanulni kell, a többire pedig időről-időre visszatérni, és megpróbálni újra megoldani.

7.) Segítség kérés – jobb ma, mint az érettségin

Vannak olyan feladatok, amikre egyszerűen bárhogy szeretnénk választ találni, nem sikerül. Mivel ezeket összegyűjtöttük, előbb-utóbb lesz egy halom ilyen feladatunk. Kialakul egyfajta térkép, hogy az anyag mely részénél akadtunk el, itt már érdemes valami segítséghez folyamodni, ami az alábbi lehet:

  • Tanár – ha útáljátok egymást ha nem, az ő feladata lenne segíteni. Általában ha valaki segítséget kér a tanárok igyekeznek meg is adni azt.

  • Barát – néha egy diák türtelmesebben magyarázza el a feladatot, mint a tanár. Itt van esélye azért annak, hogy még jobban összezavarodsz, de egy próbát megér.

  • Szülő – meg tudjátok próbálni kitalálni a megoldást.

  • Külön tanár – Itt már fizetni kell majd, de általában ez a legeredményesebb megoldás.

Informatika érettségiben fordulj hozzám bizalommal!

Hogyan kezdjünk neki? Első körben érdemes egyeztetni, hogy pontosan mire szeretnél felkészülni, mikorra, és milyen szinten jársz most. Ezt követően kitaláljuk milyen módszerrel és sebességgel tudunk haladni. Várom emailedet!

info@herfli.hu